Mielőtt bárkinek az jutna eszébe, hogy most megosztom vele az első szexuális tapasztalatom, hát felhívom kedves figyelmét, hogy erről szó se nincsen. :) (Bár, mint azt ahogyan már Shobert Norbi is mondta, a szex fogyaszt.)
Szóval: Ma voltam életemben először akupunktúrán.
A decemberi Diéta és Fitnesz újságban volt egy kedvezményes kupon, amivel Dr. Giller Myriam rendelésére lehetett szupi kis kedvezményt kapni. Kicsit utánajártam a dolgoknak és nem is olyan hosszas tépelődés után elhatároztam, hogy ha már kereső nő lettem és arra használom a pénzem, amire csak telik, hát akkor befizetek egy ilyen kezelésre.
10 alkalmas bérletért fizettem 28 000 Ft-ot, szóval nem mondom, hogy occsó volt, de ha lesz eredménye, akkor végülis megéri.
A rendelőben korábbi páciensekkel találkozhattam, akik épp fogyis élményeiket ecsetelték. Roppant kellemes hangulat volt. Első perctől fogva hatalmába kerített a nyugalom, ami megszállta a rendelőt.
Meg kellett hallgatnom egy Cd-t, amin a doktornő elmondja a kezeléssel kapcsolatos legfőbb tudnivalókat, ezek után pedig bemehettem hozzá. Nagyon kedves nő. Kikérdezett, hogy miért híztam el szerintem, hogy milyen étkezési "szokásaim" vannak, hogy mennyit szeretnék leadni, hogy milyen ritmusban élek, stb stb stb....
Megálapodtunk hogy a stressz miatti és az esti evések miatt híztam el... hát igen... Elmondott jópár fontos dolgot, ami elengedhetetlen lesz a fogyáshoz. Ezek a következők címszavakban:
- napi 2l folyadék (tea, víz, kv, tej)
- napi ötszöri étkezés nagyjából mindig ugyanabban az időben
- tiltott ételek: tészta, rízs, cukor, alkohol, krumpli, édesség, vaj, margarin, tejföl, sajt, kukorica, szőlő, banán, műzli, péksütemény, olajos magvak
A célom 15 kg mínusz. Ehhez állítólag két kúra (20 kezeléas) elegendő lesz. Nagyon remélem, hogy valóban így is alakul majd. Azért ez rengeteg kiló... Szilveszterkor mértem magam, szörnyű volt, 75 kg voltam kereken. Azóta sikerült 1 kg-ot leadnom, mert a mai reggelen "már csak" ennyit mutatott a mérleg.
Nos, hát kíváncsian várom az eredményeket. Kell vezetnem diétás naplót, és heti 3 alkalommal teszem majd tiszteletem a rendelőben. A szúrások egyébként kicsit fájnak, picit kellemetlenek, közük sincs a szúnyogcsípéshez, de egyáltalán nem olyan vészes, mint egy injekció. A tűk kivétele is borzongató, de kb 20 mp-ig tartó művelet. A 30 perc alatt míg benne volt a fülemben ez a 6-6 szúrószerszám, néha éreztem csak feszítést és sokszor sikerült el is feledkeznem arról, hogy mi folyik itt.
Legközelebb jövő héten hétfőn megyek, mindent be fogok tartani, hogy szép legyek és sudár! :)